WE 10 Teszt
- Tesztplatform: PC
- —
- Írta: Tua
A grafika
A grafika terén sokat nem változott a játék, nem a legszebb, de ugyanakkor nagyon hangulatos. A stadionok szépen kidolgozottak, mint például a Nou Camp, vagy akár az Old Trafford. A játékosok arcai megint nagyon jóra sikerültek, mindenkit felismerni messziről is. Úgy látszik a Konami erre is fordít időt... Hát igen, mindent értünk, játékosokért. Összességében a grafika a célnak megfelel.
Már a bevezető animáció után érezni lehetett, hogy ez már nem a PES5/WE9. Sokkal gyorsabb, folyamatosabb lett a játék, közel tökéletes. A cselezés, a mozgások sokkal szebbek és összetettebbek lettek, és itt érdemes is rögtön kitérni a kapusokra. A kapusok mozgása eddig túl nehézkes volt, azonban a Winning Eleven 10-ben már jóval mozgékonyabb hálóőrökkel állunk szemben. Félkezes védéseket mutatnak be, nagyon együtt élnek a játékkal, viszont talán többször vétenek buta hibákat, és ez néha igen idegesítő tud lenni. Hatalmas pozitívuma a játéknak, hogy végre a bíró nem fúj le minden apró megmozdulást, sokszor kitűnően alkalmazza az előnyszabályt is, melyet már nem jelez külön ikon. Véleményem szerint a mai focis játékok között a Winning Eleven 10-ben található az eddigi legjobb bíró. Nagyon hasznos újítás még, hogy a szabadrúgást végre gyorsan is elvégezhetjük, ezis segíti a folyamatosabb játékot. A góllövés könnyebb lett, mint a WE9-ben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy akkor lő az ember gólt, amikor akar, hanem a mozgékonyabb játékosoknak és a jobb játékmenetnek köszönhetően sokkal jobban lehet az igazi focihoz hasonlóan játszani. A lövések is fejlődtek, igen nehéz pattanó l
abdákat meg tudnak lőni a játékosok, és sokkal több lövés kapura megy, ha nem is mind, de jóval több, mint eddig. A mesterséges intelligencia sokat javult, a gép sokkal támadóbb lett, védekezni nem túl könnyű, a jobb játékosok megfékezése pedig kifejezetten nehéz feladat. Martins gyorsaságával, vagy például a colos Kollerrel igen nehezen bírkóznak meg a védők. A játék egyik leglényegesebb része, az adatbázis is sokat javult. A játékosok közti különbség sokkal jobban észrevehető a pályán, mint eddig. Már igazán számít hogy ki milyen játékos, például Eto’o nagyon gyorsan faképnél tudja hagyni a védőit, kihasználva gyorsaságát, vagy akár említhetnénk Rooneyt, aki ugyanolyan akarással játszik akárcsak a valóságban. Ezen kívül az erősebb, illetve gyengébb csapatok közti különbség is jobban kijön a mérkőzések folyamán, egy gyengébb védelem ellen valóban könnyebb gólt/gólokat szerezni.
A tartalomról
, és a „Random Selection Match” mód, ahol a saját magunk által, vagy véletlenszerűen összerakott álomcsapattal játszhatunk. A Master League sajnos nem sokat fejlődött, mindössze pár új beállítás található benne. Liszenszek terén történtek apró változások, pár új csapat liszenszét vették meg, a válogatottak közül liszenszelve lett Anglia, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Argentína, míg a klubcsapatok közül a Bayern München. 3 új válogatottal bővült a játék: Angola, Thogo, Gána és Trindad & Tobago. Ami számomra még pozitív meglepetés volt, hogy igen korrekt a játékban a magyar válogatott kerete is. A Király – Éger, Vanczák, Juhász, Bodnár – Huszti, Hajnal, Takács, Böőr – Gera, Torghelle összeállítás igen játszható. A cserepadon megtalálható Rabóczki, Rajczi, és még sokan mások. A játékban végre megtalálható a sokak által hiányolt Santiago Bernabeu stadion is, és rajta kívül még a Niigata és a Seoul – Sang World Cup Stadium szerepel új stadionként. Utóbbi kettőt a We-Shopban tehetjük elérhetővé.
Zene, hanghatások
A hangokról, illetve a játékban található zenékről is érdemes pár szót váltani. A zenék még mindig nem lettek túl jók, viszont hanghatások, effektek terén a játék, ha nem is sokat, de fejlődött. 2 dolog tetszett igazán: az egyik, amikor visszaszerzi a labdát a védelem, a szurkolók tapssal jutalmazzák ezt, és amikor eladok egy labdát, rögtön hallatszik a csalódott moraj a lelátóról. Ez csak egy apróság, de nagyon hangulatossá tudja tenni a játékot. Az angol kommentátorról beszélni nem tudok, de japán kollégája igen élvezetesen vezeti a meccseket.
| « vissza a tesztekhez |
|---|
Értékelés
Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!
| pepsifoci.hu |
|---|
- Dzsudzsák Podoskit előzte a Dinamónál - Egy miniszterelnök méltatta
- Szentes Lázár balesete miatt nem edzőtáborozik a Diósgyőrrel
- Videó: Németh kiharcolt 11-ese és kapufája
- Bunda: Egymást márthatják be a szereplők - lapszemle
- Ferguson szerint Rooney büntetőiben Bogdán is "benne volt"
- Ma a TV-ben: Nagy meccs lesz Angliában
Adatlap
megjelenés:
ismeretlen
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Értékelés
| - élethűbb és szebb mozgás
- az eddigi legjobb bíró - új animációk - jobban reagáló közönség - okosabb gépi ellenfél - különbség a lassabb/gyorsabb játékosok között |
| - változatlan grafika, ronda alap gyep
- kapusok megbízhatatlansága - csak két új stadion - pocsék zenék - licenc hiány néhol |
| 80 |
|
||
|---|---|---|---|
| 95 | |||
| 95 | |||
| 78 | |||
| 99 |


