Emlékezzünk Daniel Jarque-ra!
- torres21
- —
- 2009-08-10 16:24:43
Haláláról, annak körülményéről megoszlik a vélemény. Az eddig legtöbb mindenki által elfogadott verzióban szívinfarktus a halál okozója. Vélhetőleg feleségével beszélgetett telefonon, mikor rosszul lett, majd ezt követően felesége rögtön értesítette a mentőket, de mire kiértek már késő volt. Holtan találtak rá, halála miatt csapata lemondta a következő felkészülési mérkőzést.
A tragédiát számos dolog teszi súlyosabbá ilyen az is, hogy nem az első ilyen halál esetről van szó még is megtörtént megint. Ami a legszörnyűbb, hogy előtte volt még a jövő csupán 26 éves volt. Előtte állt a családalapítás, a kapitányi karszlag hordása, a spanyol válogatottságra törés.
Ilyenkor érdemes elgondolkozni, hogy megéri-e életünk áldozni a sportért? Erre nincs tényleges válasz, hisz van akinek pont az lesz a végzete, hogy nem sportolt, viszont neki a sport lett a végzete. Talán itt az ideje, hogy intézkedéseket vezessenek be a játékosok vizsgálatával kapcsolatban. Hiába haladunk előre a korral, mégis csak nő és nő az esetek száma.
Kérnék mindenkit, hogy csapat színpátriától függetlenül legalább egy mondatban, emlékezzünk rá.
U.i.: Sajnos a Reality rovattal ma nem tudok jelentkezni idő hiánya miatt,
holnap pótolom.
Nyugodj Békében Daniel Jarque /Torres21, PES Hungary/
| « vissza a főoldalra |
|---|
| pepsifoci.hu |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások6 |
|---|
2009-08-11 10:39:35 [6]
Nekem volt szerencsém élőben látni tavaly az Atletico - Espanyol meccsen!
Nem igazán emlékszek ő rá, mivel Ateltico szimpatizáns vagyok, és természetesen az Atleti játékára figyeltem jobban...de boldog vagyok hogy láthattam őt is élőben...persze akkor még ezt az egészet nemtudhattuk.... Resto en paz Jarque!!!!!!
2009-08-10 19:59:40 [3]
R.I.P...
Sajnos ez már a második eset,3 év alatt,amikor spanyol focicsapat játékosa hal meg...
az egyikük Puerta volt,most meg Jarque
Valamit kellene ellen tenni...
Nem hiszem el,hogy ezek mind véletlenek meg észrevehetetlen betegségek...
2009-08-10 16:55:24 [1]
Nyugodj békében Daniel Jarque... R.I.P.

http://www.youtube.com/watch?v=sYufP3dKmEg
Legfrissebb hírek
PES 2013 bemutatkozó videó és részletesebb információk |
Pro Evolution Soccer 2013 első képek |
PRO EVOLUTION SOCCER 2013 - ELSŐ INFORMÁCIÓK |
A nagy csata - FIFA 12 VS PES 12 |
Bemutatkozom! |
Legfrissebb letöltések
Pes 2012 - Olimpia labda |
Pes 2012 - Uefa Euro kijelzo |
Pes 2012 - Arsenal 12-13 szezon (Otthoni-Kapus mezek) |
Pes 2012 - Manchester United mezek |
Pes 2012 - Pes Edit 3.3 |
