A nagy összehasonlítás

Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Foci. Sportág, szenvedély, üzlet. Minden embernek mást és mást jelent ez a szó. Emberek ezrei erre teszik fel az életüket. Keményen dolgoznak egészen gyermekkoruktól kezdve, ha pedig szerencséjük és kellő tehetségük van hozzá, felfedezi őket egy klubcsapat. Majd ha ott jól teljesítenek nagyobb és nagyobb klubokhoz kerülhetnek, végül akár az a megtiszteltetés is „utolérheti” őket, hogy hazájuk nemzeti mezét viselve futhatnak ki a gyepre.

A Nemzeti Labdarúgó szövetség 1904-es megalakulásakor sok minden elképzelhetetlen volt még. Az emberek csak akkor láthatták kedvenceiket, ha méregdrága jegyeket váltottak, és kifáradtak csapatuk meccseire. Később a rádió, televízió elterjedésével szerencsére közelebb került a sportág hozzánk, átlagemberekhez. A számítógépek, konzolok térhódításával pedig a lehetetlen valóra vált.

 

Kérdezzük meg csak az utcán sétáló, rokonságunkban lévő gyerekeket, ki a példaképük. Ronaldinho, C. Ronaldo, Beckham… Többek közt ezeket a neveket fogjuk hallani. Ha pedig ez nem lenne elég, bevett szokás az, hogy a grundokon az amatőrök kinevezik magukat, úgy mint „Akkor most én leszek Raúl!” Vagy Drogba, vagy akárki. Ez mostanra valóban elérhetővé vált. A „videójátékok sportosztályának” legjelentősebb darabjai (a Pro Evolution Soccer és a FIFA) által bárki sztárrá válhat. Persze csak a fotelban.

A nagyobb hagyományokkal az EA által fejlesztett FIFA rendelkezik. Sok-sok időn át nem akadt vetélytársa. Azonban pár évvel ezelőtt megjelent a porondon a PES. Egy addig ismeretlen, japán csapat által fejlesztett játék volt. Ami bizony nagy vihart kavart. A vita pedig a mai napig tart. Kimondatlanul (néha kimondottan) van ott a feszültség minden évben ősszel a levegőben. FIFA vagy PES? PES vagy FIFA? Ez itt a kérdés.

Sokan, számos helyen estek már egymás torkának, a kérdést vitatva. Eljött az ideje, hogy utánajárjunk a rejtélynek. Persze szigorúan objektívan. Nehogy ez okozza a harmadik világháború kitörését…

 

 

Kezdjük a tesztet az elektronika művészeinek egyik legjelentősebb sportjátékával, a FIFA 09-el!
 
A játék elindítása után a már jól megszokott EA Sports intróval találkozhatunk.  Ha ezen túljutottunk és elkészítettük a profilunkat, egy új stílusú menürendszer köszönt majd minket. A menü kezelése nem nehéz, használhatjuk az egerünket is, de a billentyűzettel is jól elboldogulunk. Közben megszólal a menüzene is, mely a zeneirányzatok elég változatos palettáját kínálja. Ha csak ülünk, és semmi mást nem csinálunk, akkor is kellemes kikapcsolódást jelenthetnek ezek a számok.  Nos  profilunk időközben elkészült, a zenei kínálatot feltérképeztük, végre eljött a játék ideje. A rövid töltési időt követően következik a hagyományos FIFA animáció, amikor a játékosok rövid „ábrándozást” követően bevonulnak a pályára. Mivel magyar verziót teszteltünk hamarosan felcsendül Hajdú B. István baritonja is. A kezdő sípszó után végre a focié a főszerep. Na meg persze ne felejtkezzünk el az új 3D-s fű és grafika nyújtotta élményekről sem. A kezdőrúgás elvégzése előtt azonban nagyon meglepődtem az arcok kidolgozottságán.  Hihetetlenül szép grafikával találkozhatunk (az előző részekhez képest), de kezdjük is el a játékot, hiszen ezért vagyunk itt. Ígértek szebbet, jobbat a játékmenetben, de két- három meccs után ”csalódnunk” kellett. Sajnos szinte semmi változást nem kaptunk ezen a téren. Bár rossznak nem nevezhetjük, de talán hiányzik belőle a realitás. Itt azonban nem adhatjuk fel, nyüstöljük tovább a FIFA-t.


A virtuális labdarúgók mozgásán újítások érezhetőek. Közben szabadrúgáshoz jutottam, mivel a Manchester United volt a teszt „áldozata”, így Ronaldóval végeztem el. Meglepődtem mikor az aranylabdás valóságban megismert stílusát láttam viszont a képernyőn. Be kell ismernem, nem lehetetlen gólt rúgni szabadrúgásból, ezen a téren a FIFA jó lóra tett. Ezt követte a gólöröm, melyben felismerhető volt a szokásos FIFA-s ünneplés, egy szó mint száz, az animációk terén van mit javítani. Közben Hajdú B. István lökte a szöveget, megállás (és levegővétel) nélkül. Meg kell hagyni kapott ezen a téren is a FIFA egy kisebb vérfrissítést, de az is lehetséges, hogy Hajdú B. Istvánnak vágták fel a nyelvét. A meccs befejeztével pedig térjünk vissza a menübe, és nézzük a licenszeket. Nem sok újítás található, de nem is igazán kellett, hiszen nem kellett szűkölködni eddig sem ezen a téren a FIFA játékosoknak. Sajnos azonban a Magyar NB1 továbbra sem kapott szerepet. Ahhoz egy keveset fejlődnie kellene a labdarúgásunknak… Nézzük, mit produkál a FIFA Direkt IP játékmódban. Gyakorlatilag hiba nélkül működött, nem találkoztunk ”laggokkal”, vagy bármely más zavaró tényezővel. Nyugodtan kimondhatom, hogy a FIFA továbbra is alkalmas Ligák, Bajnokságok, lebonyolítására.  Nos, nézzük a Be Pro játékmódot. A FIFA-nak itt van előnye, de hátránya is. Kezdjük az előnyével, lehetőségünk van akár egy befutott sztár bőrébe bújni, de akár saját játékosunkat is terelgethetjük karrierje csúcsáig. Viszont hátránya ennek a módnak, hogy csupán 4 évig játszhatunk. Jöhet a Manager mód. Gyakorlatilag semmi újat nem tudok ezen a téren mondani, hisz az új edzés rendszeren kívül változatlan, persze ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne.  Mindent összevetve egy erős, de korántsem tökéletes FIFA-t adtak ki idén. Bár grafika terén számos újítás található, de a játékmeneten még van mit csiszolni.

 


Pro:

-         Grafika

-         Licensz

-         Multiplayer

-         Magyar kommentár

Kontra:

-         Game play

-         Animációk

 

A felkelő nap országának egyik legfényesebb csillaga a FIFA által bejárt úttal szemben teljesen más irányvonalat képvisel. Itt az ideje, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a Konami remekművét, a fent említett szempontok alapján.

-        Játékmenet

Talán ez a PES legjobb része, minden meccs izgalmas, kétszer ugyanúgy, ugyanazt megcsinálni szinte lehetetlen, minden helyzetre többféle megoldás van. A gólszerzés sem gyerekjáték, és-elnézést kérek előre is-nem olyan, mint a FIFA-ban, tehát nem elfutsz, beadod, gól. Ki lehet hagyni ziccereket akár 1 méterről üres kapura-mint a való életben. Talán amit nagyon megnehezítettek-már szinte irreálisan- azok a szabadrúgások, hisz azért azt nekem senki ne mondja, hogy CR9 nem vág be 10-ből 5-öt… közben pedig az ellennél teszem azt Sneijder 3-ból 3-at…

Még van azért pár hiba, pl. ha a gép nyerni akar,akkor nyerni fog…

Érdekesen a bírók mindig megvárják, hogy az ellenfél (gép) akciója végigmenjen (esetleg rúgjon gólt), és amikor az ember már épp bevágná, a túloldalon-na akkor jön a hármas sípszó… A bírók néha nagyokat tévednek, pl. szabályosan elrúgom a labdát szerelésből és piros… Na meg a lesek nagyon nem sikerültek, az egyvonalakat is lesnek ítéli,és ha az ember rálövi a kapura,és az kipattan,és a lövés pillanatában a védő mögött volt egy játékosod,akkor les… Aztán még itt van az is,hogy a játék mindenre egy fél ütemmel később reagál,ami megnehezíti az ember dolgát,ráadásul szabadok után a játékos lefagy,és ezért veszti el az ember a labdát.



Térjünk vissza inkább a pozitívumokhoz:

A cselek nagyrészt kivitelezhetőek még billentyűzeten is. Minden mozdulatnak több animációja van. A játékmenetről ennyit,a kisebb-nagyobb hibák kivételével nagyon jó!

-        Grafika

Alapvetően egyáltalán nem rossz, a játékosok nagyrészt (az eredetiek) felismerhetőek,a mezek szépen gyűrődnek,élénkek a színek,az arcokon látni néha az érzelmeket,a stadionok élethűek,a szurkolók távolról jók, jó ötlet a görögtűz, az eső egyenesen fenomenális.

 

A szögletzászlók lengedeznek a szélben, és ami itt a nagy erősség, azok a bírók és partjelzők…

Itt nem csak futkorásznak, hanem használják a zászlót is a partjelzők,a bíró is látványosan „vezényel”. Viszont nagy hiba a fotósok feje-én legalábbis nem láttam ötszög fejű embert, aki tud olyat, küldjön róla képet. A hirdetőtáblák is nagyon jók, itt működik valódi elektronikus reklám is.

-        Licencek

Sajnos ez a legnagyobb gyengesége a játéknak,mivel nem sok van belőle,pl. a teljes német bajnokság hiányzott,a Nationalelf-el együtt,Az angol bajnokságban lévő csapatok közül egyedül a MU és a ’Pool van meg,a többi álnéven,állmezekkel van a játékban. Hiányzik továbbá kis hazánk válogatottja is. Ehelyett van benne UEFA Champions League licensz, úgyhogy mostantól akárhányszor lehetünk BL győztesek.

Sajnos a Classic Players játékosai sem az igaziak, mert-de lehet, hogy csak én tudom rosszul- de Romario volt, Ronario nem…

-        Kezelhetőség

A játék egy kis beleszokás után elég könnyen kezelhető, talán a legrosszabb benne, hogy a billentyűket egy külső settings.exe-ben állíthatjuk. A főmenüben könnyen el lehet navigálni, minden egyértelmű, és bár magyar nyelv nincs, kevés angol nyelvtudással (vagy anélkül) is kezelhető.

-        Magyar nyelv

Nekünk, magyaroknak ez a legnagyobb hiba, mert ez teljesen hiányzik…Az még hagyján,hogy kommentátor nincs magyar,de még szöveg sem.

-        Kommentár

Eléggé változatos, viszont nincs magyar, ráadásul néha érdekes dolgokat mond.

Sok játékos nevét kimondja (az összes nagyobb játékosét plusz sok kisebbét), de sajnos egyszer sem jelzővel (pl. nincs bivalyerős Adriano) .

-        Taktikai lehetőségek

Na, hát ezek már tényleg bőségesek. Választhatunk 8 alap felállás 104 „alfelállása” közül, de szerkeszthetünk teljesen sajátot,(1-1-8-tól 8-1-1-ig), ráadásul a „gyárihoz” és a sajáthoz is beállíthatjuk, hogy ki menjen előre (3 ember), támadáskor ki hova menjen, ki mennyire védekezzen, ki mit rúgjon, hogy viselkedjenek a védők, legyen-e les csapda, emberfogásokat állíthatunk be, meccs közben válthatunk taktikákat (szélen elfutás, középen támadás).

-        Szerkesztési lehetőségek a játékon belül

Ez is elég bőséges. Készíthetünk saját játékosokat, csapatokat (régiek felülírásával), megcsinálhatjuk az átigazolásokat, módosíthatjuk a felállásokat, csapatok mezeit, neveit.

A legjobbak, azok a saját arc be szkennelése, és a saját mezek készítésének lehetősége.

Ha akarsz egy saját csapatot, saját játék

ost,nincs szükség semmi trükkre, csak  belépsz az Edit menübe,és a Team A,B,C,stb. csapatokból simán készíthetsz!

Rajzolhatsz saját logót, készíthetsz saját mezt, utána beszkennelheted a játékosok arcait, elrendezheted őket a pályán, mindenkinek adhatsz egyedi képességeket, a csapatnak választhatsz hazai pályát, szurkolási hangokat, stb., stb, egyszóval bármit megtehetsz!

 

A kérdés azonban még mindig adott. Észak vagy dél, fekete vagy fehér, FIFA vagy PES?

Két különböző tesztet olvashattunk, két teljesen más irányvonalat képviselő játékról. Így, aki a fergeteges kommentárt, az arcade játékmódot és a licenszeket részesíti előnyben, annak a legtökéletesebb játék a FIFA. Aki viszont igazi szimulátorral szeretne játszani, és elvárja egy játéktól, hogy minden meccs eltérő legyen, nos az válassza inkább a PES-t. Szó sincs róla, hogy egyik jobb lenne a másiktól. Csupán különböznek egymástól. Akárcsak mi, fanatikus focirajongók…

 



A FIFA 09 tesztelését torres21 vállalta, a PES 09-et pedig David95 vette górcső alá. A javítást, és a szöveg összeszerkesztését én (RR88) végeztem. A multimédiás részért szintén David95-öt illeti köszönet.


A cikk teljes kooperációban készült. Csapatmunka volt, akár a foci.

  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó galériák    
  Kapcsolódó hírek    
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások31  

marco95

2010-02-19 14:58:41 [31]

"és ha az ember rálövi a kapura,és az kipattan,és a lövés pillanatában a védő mögött volt egy játékosod,akkor les…" az az életben is les "-.-(Y)

Balintos

2009-09-13 16:34:05 [30]

Jó-jó játék mind a kettő, de igazából csak arra alkalmasak, hogy felhúzzák az embert a hülyeségeikkel.

nagymolnarmegakicsi

2009-08-16 01:32:30 [29]

Ne vegye magára senki, de részemről az a hülye ember ebben a témában aki a fifát vagy éppen a PES-t szídja. Külömböző meg bla bla bla. Lényeg mindkettő jó. és azért jó, mert eltérő. részemről ez volt a comment.

Cambi

2009-08-12 15:28:46 [28]

Értem! Csak hát, ha már összehasonlító cikk, akkor érted. De megértem, hogy ez nem a te hibád! Majd lesznek jobb cikkek is, nincs semmi gond. Csak csináljátok lelkesen.

torres21

2009-08-11 22:54:40 [27]

Cambi!

A cikket három ember írta én foglalkoztam a FIFA résszel. Nem volt az, hogy xy részét nézd meg a játéknak tőlem ez telt lehetne írni teljes játék tesztet, de az hosszú lett volna az, hogy a PES Tesztbe nem volt BAL mód arról az tehet aki írta biztos igazad van lehetett volna jobb is ez ilyen.

Cambi

2009-08-10 14:40:30 [26]

Viszont óriási hiányosságok tapasztalhatóak, és súlyos hibák sajnálatos módon. Kezdjük az elején. Állításuk szerint pár évvel ezelőtt jelent meg a PES a porondon. Ez csak abban az esetben lenne helytálló, ha a PC-re készült verziókról lenne szó, ezt azonban nem tüntetik fel.

De a legnagyobb furcsaság, míg a FIFA-nal szó van a Be a Pro módról, addig a PES-nél egy árva szó sincs a játék legjobb részéről, a BAL módról. Mert azért azt a FIFAsok is tudják, hogy összehasonlítatlan ez a két mód, annyira kezdetleges a FIFA-ban még. Tehát így semmi értelme nem volt ezt is lemásolniuk a Konamitól. (Igen, a PES-ben hamarabb benne volt ez a mód, csak a Winning Eleven szériában konzolra.)

Na, de a csúcspont: állításuk szerint nincs benne a játékban a magyar válogatott! XD
A kerete ráadásul teljesen megegyezik a valósággal. Amúgy lehet is változtatni rajta kedv szerint.

Nagyjából ezek azok a dolgok, amelyek eléggé negatív irányba vitték le a cikk összképét. A végén az összegzésben benne van a lényeg, azt jól megfogalmaztátok.

Jó magam soha nem voltam a PES vs FIFA vita aktív résztvevője, éppen ezért mert a két játék más-más célközönséget céloz meg, eleve összehasonlítatlan a két játék véleményem szerint, hiszen két különböző stílus a focin belül. Játsszon mindenki a maga kedvencével, és érezze magát jól ez a lényeg srácok!



Cambi

2009-08-10 14:21:44 [25]

Én egyáltalán nem írtam ilyet, hogy nem érdekel a cikk... Szerintem akkor el se olvastam volna.

Daca

2009-08-09 17:23:59 [24]

Lehet hogy téged nem érdekel de másokat igen, és aki még nem játszott egyikkel sem (mert igen, van ilyen), azok megismerhetik közelebbről a 2 szériát.

A cikk amúgy azért jó mert mind2 játékot pozitívan mutatja be, egyáltalán nem érződik rajta az, hogy az egyik jobb lenne mint a másik.
Talán azért is, mert nem 1 ember írta az egész cikket, de akkor is jó lett!

Cambi

2009-08-08 21:09:32 [23]

* Cikket

Sajnos, ez nagyon gyengére sikeredett, de szerintem érzitek ti is. Amúgy meg egyáltalán nincs értelme ilyen összehasonlításokat végezni.

Cambi

2009-08-08 21:05:53 [22]

Te jó ég... Ezt az összehasonlító cikkeket két 15 éves srác készítette?

Moses

2009-08-01 07:23:20 [21]

na azért nem utálom annyira csak hát eléggé idegesít egy idő után... persze olyan 3 havonta felrakom játszok max 1 szezont a manager módommal megveszem az első szezonban messit,ronaldot,zaratet,silvat a newcastlehoz 110 ponttal bajnok leszek és már törlöm is le...

Bár az előzö idényembe a master ligámmal a cityvel 110 ponttal lettem bajnok de hát..

RR88

2009-07-28 15:34:20 [20]

Lassan ezer olvasó után végre kész a cikk végső arculata :P

David95

2009-07-28 11:06:20 [19]

Richy!
Ha belegondolsz,akkor rendesen nincs,mivel nincs rendes meze,se rendes arcok,tehát az nem az igazi válogatott,sőt nincs benne jó pár játékos sem...
Daca!
Szerintem nem a kép torzít,meg volt nekem az idei fifa,és tényleg ilyen...
Moses!
Lehet,hogy neked nem tetszik a magyar kommentátor,de sokunknak igen,azok nevében írtam...
De egyetértek RR88-al,bármibe bele lehet kötni
Dávid

Stumi12

2009-07-28 06:02:31 [18]

A FIFA nagyon sokat koppintott a PES-ról de még így is nagyon gyenge sztem

RR88

2009-07-27 22:26:02 [17]

Hiába...a végtelenségig bele lehet kötni BÁRMIBE.

RR88

2009-07-27 22:11:13 [16]

Most mit csináljak...én nem a multimédiás vagyok, hanem az irodalmár

Daca

2009-07-27 20:43:00 [15]

FIFA-s Torres kép elég gagyi minőség
Jobban néz ki benne

RR88

2009-07-27 20:27:27 [14]

Tettem új képeket, de a sorkizárást nem csinálja meg...na tőlem ennyire telt...

Richy11

2009-07-27 19:05:27 [13]

Már bocsánat, de benne van a magyar válogatott a PES 2009-ben, és néhány emberünknek van kommentárja is!

Moses

2009-07-27 18:38:02 [12]

akkora szar*

Moses

2009-07-27 18:32:48 [11]

annyit szeretnék hozzáfűzni hogy ennél az esetnél:
Sok játékos nevét kimondja (az összes nagyobb játékosét plusz sok kisebbét), de sajnos egyszer sem jelzővel (pl. nincs bivalyerős Adriano) .
miért sírtok? én örülök mint a szar hogy nem buzul a kommentár, FIFában ekkora szar már 5. meccsnél már 20x elsütötte hogy Joe Cole aki nem Csókol hát vmi ki[censored] idegesítő bakker..

David95

2009-07-27 17:34:23 [10]

wolf15!
Sajnos nekem már volt ilyen,BL döntőn,Top Playeren...
Úgy lett 1-1...
Tehát simán nyertem volna,így meg 11-esekkel kikaptam...
De az volt,hogy ellenfél kapusa,én,ellenfél védője,másik játékosom...
FCBarca88!
Ez a lényeg az emberekben:
Mindenki különböző...
Sokunknak tetszene a magyar kommentátor,ezért csinálom éppen a magyar kommentátor patch-et gabe logannel.
Dávid

FCBarca88

2009-07-27 17:29:02 [9]

Nekem nem hiányzik a PESből a magyar kommentátor, elég idegesítő lenne egy 5-10 perces meccsen, 10szer hallani hogy "torzonborz Puyol" stbstb. Max Horti Gábortól hallani ilyen jelzőket xD Aztán ki tudja, lehet hogy Konamiék találnának egy jó magyar párost, értelmes szövegekkel... de egyenlőre bőven jó az angol(stb.) kom. főleg hogy még ezen is fognak fejleszteni. A feliratozás se vészes, de ha valaki majd elakad benne, úgyis kap majd segítséget a fórumon.

wolf15

2009-07-27 17:27:01 [8]

*De én ilyennel még soha nem találkoztam,h ez les lett volna...

/fene,h nincs szerkesztés/

wolf15

2009-07-27 17:25:38 [7]

David95: Szóval...
védő mögött:

Kapus,ellenfél védője...majd saját játékos és rúgó játékos?
Ha így van,akkor nem les,persze.De én ilyennel még soha nem találkoztam...
Viszont a Kapus,saját játékos,hátvéd,rúgó játékos,ha ez van a lövés pillanatában,akkor az les,mind1 h a kapusról v a kapufáról pattan vissza.

Daca: az 'érdekes' nálad nem tudom,mit takar...de nálam azt,ha pl messze fölérúgom,akkor azt mondja,h szép védés...
Mert a magyar kommentárral nekem semmi bajom,sőt...szval remélem érted.

Daca

2009-07-27 17:15:35 [6]

wolf15:
Lehet hogy mond "érdekes" dolgokat, ami tényleg bosszantó, mert vissza térnek, de ígyis lepipálja a cseh, orosz, vagy lengyel kommentárt is a szókincs, illetve a kommentátoraink miatt is. A magyar nyelv kellemes, hanglejtéses, illetve sok jelzőt használ. (pl. játékosoknál)

A FIFA és PES kommentátorokat pedig összehasonlítani nem igazán lehetne, mivel az angol FIFA kommentátortól messze van a PES-é.

David95

2009-07-27 16:43:53 [5]

Ja és én azt nem mondtam,hogy a FIFA-ban nincs,mivel az nekem nem volt feladatom...
Én csak a PES-es részt csináltam,torres nem írta a FIFA-nál,ez van...

David95

2009-07-27 16:42:55 [4]

A védő mögött az azt jelenti (nálam),hogy az én kapusom felé,tehát van védő a játékos után az ellen kapuja felé...

RR88

2009-07-27 16:29:31 [3]

Daca: thx. Én azon gondolkozok, hogy vissza is vonulok. A csúcson(?) kell abbahagyni. Ahogy pl. Zidane tette.

De 1ébként csak így tovább. Az a jó, ha van véleményetek. Nem vagyunk egyformák. Próbáltunk objektíven elemezni. Hibák előfordulhatnak benne, igaz 3x átolvastam. De ezért vagyunk emberek. And not machines.

wolf15

2009-07-27 16:13:20 [2]

"Na meg a lesek nagyon nem sikerültek...és ha az ember rálövi a kapura,és az kipattan,és a lövés pillanatában a védő mögött volt egy játékosod,akkor les..."

Mert az tényleg LES !!!

"- Kommentár
Eléggé változatos, viszont nincs magyar, ráadásul néha érdekes dolgokat mond."

Óóó,igen...mert Hajdú B. nem mond 'érdekes' dolgokat.Ugyanmár...

Daca

2009-07-27 13:15:46 [1]

Az utolsó képen az nem FIFA 09, hanem 08....
De azért jó lett a cikk, gratulálok!

Adatlap

Pro Evolution Soccer 2009

Sport >>

megjelenés:

2008. október 17.

fejlesztő:

Konami

kiadó:

Konami

platform:

PC,  XBOX 360,  PS3,  PSP

Ajánlott oldal: www.peshungary.hu

Web Végigj.
Galéria Demó
Kapcsolódó galéria:
Reality Rovat
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

A hónap legnépszerűbb hírei